Nyomdai szolgáltatások a legjobb helyről!

Az elmúlt hónapokban a családom élete a költözésről szólt. Vettünk ugyanis egy gyönyörű szép kertes házat Budapest egy kijjebb eső kerületében. Kívülről ugyan nagyon szép volt a ház már akkor is, amikor megvettük, belül azonban muszáj volt felújítani, így a házvásárlást követően még nem tudtunk azonnal beköltözni, ugyanis a felújítás hónapokat vett igénybe. Most azonban elérkeztünk arra a pontra, hogy már csak a költöztetők újabb teherautóját várjuk – egy fuvarnyi bútort ugyanis már elvittek, de még mindig rengeteg doboz és kisebb bútor maradt a régi házban.

Mindeközben az élet nem állt meg, akármennyi szervezést is vett igénybe a felújítás, na meg a költöztetés, így alakult, hogy az új üzletemet is pont most nyitom meg ebben a hónapban. Ez egy kis papírírószer bolt lesz, azon a környéken, ahol az új házat is vásároltuk, viszont a megnyitás előtt még jó pár dolgot be kell szereznem. Nagyjából minden készen áll, de az irodám még nem teljes például.

Az egyik barátom ajánlotta nekem a colornyomda.hu oldalát, amikor említettem neki, hogy miket kellene még beszereznem.

A colornyomda.hu – n valóban mindent megtaláltam, ami csak kellhet!

Először is kirakat fóliát szerettem volna az üzletre, illetve megállító táblát, amit majd a bejárat elé helyezhetek ki. A colornyomda.hu oldalán a kirakat fólia opcióra kattintva rengeteg segítséget kínált az oldal abban, hogy mik is a jó kirakat fólia jellemzői, hogy hogyan tehetem különlegessé, és arról is találtam információt, hogy ők milyen típusú kirakat fóliák készítésében lehetnek segítségemre. Mindezek mellett még azt is leírják, hogy a nyomdának mire van szüksége ahhoz, hogy elkészíthessék a számomra tökéletes kirakat fóliát.

Boldogan tapasztaltam, hogy nem csak a kirakat fólia, hanem szinte minden termék esetében van ilyen leírás, ami megkönnyítheti a vásárlók dolgát. Vonatkozik ez a plakát nyomtatásra, a szórólap rendelésre, és tényleg szinte minden termékre.

Nekem még iroda dekorációra lesz tőlük szükségem, jármű dekorációra a céges autóhoz, és zászlókra az üzlet megnyitójához.

Az biztos, hogy én őket fogom választani most is, és a jövőben mindig, ha éppen plakát nyomtatás, naptár nyomtatás, vagy bármi nyomdai szolgáltatás lesz szükséges az életemben! Nektek is szeretettel ajánlom a colornyomda.hu oldalát. Mindenképpen ők a legjobb választás, ha gyors és profi segítséget szeretnél egy közel harminc év tapasztalattal rendelkező cégtől nyomdai kérdésekben!